Pandorina skrinka-sexuálne obťažovanie v rodine

Nikto o tom nehovorí, však? Lebo je to tajomstvo... Možno si to ani sami nepriznávame. Celé roky to bolo mojím tajomstvom. Môj ujo Karol J. ma v detstve sexuálne obťažoval.

Robil to veľmi rafinovaným spôsobom. Nikdy sme neboli sami, vždy tam bola babka aj jeho manželka. A ako to celé prebiehalo? "Sadni si mi na kolená..." Neustále sa mi pozeral do výstrihu a hladkal ma po nohách. Nikto mi nikdy nepovedal, že môžem povedať "nie". Neučíme to naše deti. Ani ja sama som nevedela, čo to je. Bolo to nepríjemné, ale celé detstvo učíme deti, aby poslúchali. Ak ich chce príbuzný vybozkávať alebo objímať, povieme: "Choď k tete, ona ti chce dať pusu."

Aj moji rodičia ma dávali k starým rodičom, lebo verili, že tam budem v bezpečí. Pritom sa sexuálne obťažovanie tak často stáva práve v rodine. Ako to teda vyzeralo? Karol J. si ma stále usádzal na kolená a pozeral sa mi do výstrihu. Nevedela som, ako to povedať, ani komu. Stále mi "lichotil", aká som pekná a krásna. Zbožňoval štíhle dievčatá.

Hovorila som rodičom, že tam nechcem chodiť, ale nepochopili ma. Nezaujímalo ich to – veď nemôžem ostať doma, tam som vraj vo väčšom bezpečí. Našla som si však taktiku. Zo stresu som sa začala prejedávať a za necelý rok som nabrala dvojnásobok svojej váhy. Potom som už bola preňho dosť ťažká. Už som sa mu nepáčila, už som mu nesedela na kolenách, už sa ma nedotýkal. Ale trvalo to takmer sedem rokov.

Potom ma začal urážať. Hovoril mi, aká som tučná a nechutná. Túto spomienku som v sebe hlboko zakopala. Neuvedomovala som si to, mala som len príznaky. Stres som zajedala, nevedela som sa ozvať, nevedela som povedať svoju pravdu. Keď som mala akýkoľvek konflikt, zamrzla som. Ostala som ticho a prišli čokolády, keksíky... Každú jednu stresovú situáciu som zajedala.

Ale už je koniec mlčania. Hovorme o tom. Dlhé roky som to v sebe dusila, ale týmto verejne uzatváram svoj príbeh minulosti. Robím za ním hrubú čiaru. Tak by sme to mali robiť všetci – vyliečiť svoje rany a posunúť sa. Nevracať sa k tomu viac a sústrediť sa na budúcnosť. Teraz sa už sústredím len na svoju budúcnosť.

Ak si práve teraz v tom temnom mieste, kde som bola ja, vedz, že svetlo existuje. Zaslúžiš si žiť bez bremena, ktoré ti naložili iní. Odhoď tú vinu, nie je tvoja. Dokážeš to aj ty – postaviť sa za to malé dievča (alebo chlapca) v sebe a povedať: 'Už dosť.' Tvoja minulosť ťa nedefinuje. Tvoja sila áno."

Nyissuk ki Pandóra szelencéjét – sz3xuális zaklatás a családon belül

Senki sem beszél erről, ugye? Mert ez titok... Talán még saját magunknak sem valljuk be. Hosszú évekig az én titkom is ez volt. A nagybátyám, Karol J., gyerekkoromban sz3xuálisan zaklatott.

Nagyon rafinált módon csinálta. Soha nem voltunk kettesben, mindig ott volt a nagymamám vagy a felesége is. És hogy hogyan zajlott az egész? "Ülj az ölembe..." Állandóan a dekoltázsomat leste, és a lábaimat simogatta. Senki nem mondta nekem soha, hogy mondhatok "nemet" is. Nem tanítjuk meg erre a gyerekeinket. Én magam sem tudtam, mi történik velem. Kellemetlen volt, de egész gyerekkorunkban arra neveljük a kicsiket, hogy szófogadóak legyenek. Ha egy rokon meg akarja puszilgatni vagy ölelni őket, azt mondjuk: "Menj oda a nénihez, csak puszit akar adni."

A szüleim is a nagyszülőkhöz adtak le, mert azt hitték, ott biztonságban leszek. Holott a sz3xuális zaklatás oly gyakran épp a családon belül történik. Hogy is nézett ez ki a valóságban? Karol J. folyton az ölébe ültetett és a melleimet bámulta. Nem tudtam, hogyan mondjam el, vagy kinek. Állandóan "hízelgett", hogy milyen szép és gyönyörű vagyok. Odavolt a vékony lányokért.

Mondtam a szüleimnek, hogy nem akarok oda menni, de nem értettek meg. Nem érdekelte őket – hiszen nem maradhatok otthon, ott "nagyobb biztonságban" vagyok. Végül azonban találtam egy taktikát. A stressz miatt elkezdtem túl sokat enni, és alig egy év alatt a testsúlyom kétszeresére hízott. Ekkor már elég nehéz voltam neki. Már nem tetszettem neki, már nem ültetett az ölébe, már nem nyúlt hozzám. De ez így ment majdnem hét éven keresztül.

Ezután sértegetni kezdett. Azt mondta, kövér vagyok és visszataszító. Ezt az emléket mélyen eltemettem magamban. Nem is tudatosítottam, csak tüneteim voltak. A stresszt evésbe fojtottam, nem tudtam megszólalni, nem tudtam kimondani az igazságomat. Bármilyen konfliktusba kerültem, lefagytam. Csendben maradtam, és jöttek a csokoládék, a kekszek... minden egyes stresszes helyzetet az evéssel próbáltam elnyomni.

De a hallgatásnak vége. Beszéljünk róla! Hosszú évekig fojtogattam ezt magamban, de ezzel most nyilvánosan lezárom a múltam történetét. Vastag vonallal választom el magamtól. Ezt kellene tennünk mindannyiunknak – begyógyítani a sebeket és továbblépni. Nem visszanézni többé, hanem a jövőre összpontosítani. Most már csak a saját jövőmre koncentrálok.

"Ha most éppen azon a sötét helyen vagy, ahol én voltam, tudd, hogy létezik a fény. Megérdemled, hogy a mások által rád rakott teher nélkül élj. Dobd le magadról a bűntudatot, mert az nem a tiéd. Te is képes vagy rá – kiállni a benned élő kislányért (vagy kisfiúért), és azt mondani: 'Elég volt.' A múltad nem határoz meg téged. Az erőd viszont igen."

Zuzana Ištenešová